Ifj. Schirilla György 2010. február 6-án, szombaton 14 órakor, a szállodánk parkjában találhat
tóban folytatta hagyományos jeges úszás sorozatát. A tó átszelését megelőzően órákon keresztül
tartó jégtöréssel kellett kialakítani az úszásra alkalmas sávot. A „Nemzet Rozmárának” dermesztő
úszását hagyományosan nagy érdeklődés övezte. Schirilla a befagyott tó jegén jógázott,
sőt egy fejenállást is bemutatott az érdeklődőknek. A jeges merülés után könyvének bemutatására
és dedikálására került sor a rendhagyó úszásnak helyszínt biztosító hotelben.
A legnagyobb megtiszteltetésünkre tavunkban lezajlotti úszás kárpótlás volt a régióban élők számára, ugyanis a sportember a dunaföldvári vízirendőrségtől nem kapott engedélyt, hogy a Duna azon szakaszán átússza a folyót a jégzajlás miatt.
"A levegő hőmérséklete fagypont alatti volt és erős havazás nehezítette a műveletet, viszont nagyon jól sikerült a mai úszás" - mondta Schirilla az MTI-nek. A civilben többek között jógát oktató sportember legközelebb Kaposváron (február 13.) és végül Budapesten (február 21.) tempózik majd a jeges vízben.
Schirilla elsődleges célja továbbra is a hagyományőrzés - édesapja ugyanis 1957-től 37 éven keresztül rendszeresen átszelte télen a Dunát -, de fontos számára az egészséges életmód népszerűsítése, illetve a közönség szórakoztatása is.
Képes beszámolónk önmagáért beszél...